Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


30 éves a Dózsa!

2015.12.01

Városunk legutoljára épített iskolája 30 évvel ezelőtt nyitotta meg a kapuit az országos tanévnyitó keretében. Erre a jeles évfordulóra az előző tanévben elkezdődött programsorozattal emlékeztünk. Vidám hangulatú vetélkedők, kalandos túrák, színes rajzkiállítás, fergeteges farsang, játékos sportvetélkedő szerepelt a kínálatban. Kitüntetett figyelmet fordítottunk a szülők bevonására is.

A jubileumi év zárásaként november 26-án délelőtt a gyerekeknek, délután pedig a meghívott vendégeknek és a szülőknek mutattunk be gálaműsort. Pálkövi Zoltánné tagiskola vezetőnk ünnepi beszéde után diákjaink bemutatkozása következett. Hangszeres szólisták, versmondók, táncosok, énekesek, színjátszók váltották egymást, ízelítőt adva tanulóink sokoldalúságából. A műsor végén az összes szereplő bejött a színtérre. Ezután az egykor volt, illetve a jelenlegi diákjaink, a szülők valamint pedagógusaink egy-egy képviselője jókívánságokat mondott el, majd felbocsátottuk azt a 30 lufit, amelyekre az osztályok által megfogalmazott szülinapi üzeneteket kötöztünk. A vidám és emelkedett hangulat mindenkit magával ragadott, s reméljük, emlékezetes élményt nyújtottunk a megjelenteknek. Mi DÓZSÁSOK nagyon jól éreztük magunkat.

Drága, kedves, jó iskolánk! Köszönjük ezt a 30 évet!!!

 

A mappában található képek előnézete 30 éves a Dózsa!