Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Évnyitó a Dózsában

2013.09.07
Viszlát vakáció!
Szeptember 2-án reggel 8 órakor megszólalt a 2013/2014-es tanév első csengőszója. Iskolánk aulájában a felsorakozott diákok ünneplőben várták a tanévnyitó ünnepséget. A Himnusz után két kislány köszöntötte a megjelenteket. Egy próza és egy vers elhangzása után szívet melengető percek következtek. Kicsit megszeppenve,de telve kíváncsisággal vonultak be leendő elsőseink a tanító nénik vezetésével.( 1.a : Ópris Gáborné, Béres Zoltánné  1.b : Hubayné Ágoston Mária, Emri Attiláné) Tünemények voltak, amint kézenfogva, szépen, fegyelmezetten elfoglalták a helyüket. Ezután Deme Fanni, a DÖK képviselője fogadta be a kisdiákokat a dózsások nagy közösségébe. Iskolánk jelvényét felsőbb évfolyamosok tűzték fel a kicsiknek. E megható jelenetet  egy-egy vidám vers követte az 1.a és az 1.b osztályosok előadásában. Az ünnepség hátralevő részében Pálkövi Zoltánné tagiskolavezető beszédét hallgathattuk meg, melynek tetőpontja a 2013/2014-es tanév megnyitása volt.
Minden új és régi diákunknak eredményes, tartalmas, hasznos és vidám új tanévet kívánunk!
 
 

A mappában található képek előnézete Évnyitó-2013