Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Országos Arany Minősítés

2013.05.16
Országos Arany Minősítés – Dózsás Kalácskák a Néprajzi Múzeumban
„Százhangú orgonává” vált a patinás épület a Kossuth téren, helyszíneként a minisztérium által meghirdetett „Tiszán innen – Dunán túl” Országos Minősítő Népdaléneklési Versenynek.
A viseletek tarkasága, színpompája, a kalotaszegitől a palócig nyújtotta látvány, a huszonnyolc irányból zengő énekszó több volt, mint élmény, ez volt maga Magyarország. 
Az ország megyéinek, Budapest négy kerületének legjobbjai, valamint a határon túlról érkező együttesek mutatták be dalcsokraikat a közönség és a neves zsűri előtt a díszteremben, a könyvtárban és a tükörteremben. 
A Kalácskák, vagyis az I. korcsoport zsűrije Németh István, az MTA népzene kutatója, valamint Sebestyén Márta édesanyja, Kodály Zoltán egykori tanítványa volt.
 „Sajókazinc szép helyen van,
 mert a templom a közepén van. 
Környes-körül fodros csipke,
 rászállott egy bús gerlice.”       -szólt a Kalácskák ajkáról a népdal, ahogy vakító fehér kötényükben, keményített szoknyáikban énekelték a felföldi dalcsokrukat. 
Gyönyörűek, igazak és hitelesek voltak a dózsás lányok: Lázár Anna, Rudák Adrienn, Tóth Nóra és Tóth Petra (hatodikos), Fiál Eszter, Herczku Patrícia és Visy Evelin (hetedikes),  a hűséges és kitartó Kocsis Dorina (nyolcadikos) tanulók.
A kazincbarcikai Dózsa Tagiskola énekes lányai szép példát mutattak korosztályuknak ezzel a remek teljesítménnyel.
Méltán vagyunk büszkék rájuk.
Szentesi Mária felkészítő pedagógus,
ének-történelem szakos  tanár
 

A mappában található képek előnézete Kalácska-országos arany minősítés