Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nyitóoldal

Cikkek

A IV. korcsoportos fiúk városi 5 próba győztesek!

2019.04.16

A mai körzeti atlétika 5 próba csapatversenyen a Dózsás fiúk, hatalmasat versenyezve városi bajnokok lettek!

Csapattagok: LOSONCZY ZÉTÉNY, KERESZTES MÁRK, LAVÁCS BÁLINT, BAÁN DOMONKOS, MAGYAR MÁTÉ és BOMBICZ BÁLINT

Az egyéni 5próba összetett versenyem egyéniben 1. helyezett LOSONCZY ZÉTÉNY, második KERESZTES MÁRK, 4. LAVÁCS BÁLINT és 5. BAÁN DOMONKOS lett!

A leányoknál BEDE HANNA egyéni 5 próba összetettben ELSŐ helyen végzett!

Ügyesen versenyzett  még Csonka Korina.

ÓRIÁSI GRATULÁCIÓ!

 

 

Sárospatakon, megyei Kerékpáros Ügyességi versenyen jártak iskolánk diákjai!

2019.04.16

A Pollack Általános Iskola udvarán rendezett városi verseny győzteseit, a helyi Rendőrkapitányság rendőrautója szállította Sárospatakra, a megyei döntő helyszínére. A diákokra egy 25 feladatból álló elméleti feladatsor, majd egy nagyon nehéz ügyességi pálya várt. Ezek után rendőri kísérettel kellett Sárospatak utcáin a kerékpáros közlekedés szabályai betartva, közlekedni!  A 40 versenyzőből csak az első három helyezettet hirdették ki, DE ügyesen, a jók között szerepeltek tanulóink! GRATULÁLUNK!

A résztvevő Dózsások: Keresztes Márk, Gáll Martin 8. c tanulók.

 

Dózsás siker a földrajzversenyen

2019.04.16

LEHET SZERETNI, TUDNI, ÉRTENI  A  FÖLDRAJZOT!

ÍME, A  BIZONYÍTÉK!

 

A TELEKI PÁL KÁRPÁT-medencei FÖLDRAJZ-FÖLDTAN VERSENY

MEGYEI FORDULÓJÁN

RUDÁK ANETT

7.a osztályos tanuló

V. helyezést ért el

Az elért eredmény értékét növeli, hogy a Kazincbarcikai Tankerülethez tartozó iskolákból összesen két tanuló vett részt a megyei fordulón.

A versenyen ismerni kellett a Föld szerkezetének, a lemeztektonikának az alapjait; a kőzeteket, a Föld geológiai történetét, a földrajzi övezetesség összefüggéseit, a világtengerek jellemzőit; Afrika, Ausztrália természeti és gazdasági földrajzát, Amerika természeti földrajzát. Ezeken kívül alapvető pénzügyi ismeretekkel is tisztában kellett lenni. Ehhez jött még a TERMÉSZETBÚVÁR folyóirat 5 számából a Világjáró cikksorozat.

GRATULÁLUNK!

felkészítő tanár:   Kurustáné Bencs Gizella

 

 

További események a Digitális Témahéten – Rendkívüli informatika órák

2019.04.15

Ezen a héten az első és második osztályosok rendkívüli informatika órán vehettek részt. Megismerkedtek az iskola informatika termével és az új számítógépes ismeretek mellett, kalandozhattak az egyszervolt.hu oldal színes, gyerekeket váró oldalán.

Folyt.köv.

 

Közbigyó projektek a Dózsában 2.0

2019.04.15

A Digitális Témahét egyik programja a Közbigyó projekt, mely fő célja, hogy támogassa a gyerekek kreativitását. Közbigyó projekt keretében a 4. a osztály Kö(s)z süti – projektben vett részt. Sütés nélküli süteményt készítettek. Nagy élvezettel mértek, kanalazták a sütemény krémjét a sütiformákba, gyümölccsel és tejszínhabbal díszítették és természetesen utána nagy élvezettel fogyasztották el a gyönyörű, kis süteményeket.

Folyt.köv.

 

KÖLTÉSZET NAPJA A DÓZSÁBAN

2019.04.12

József Attila születésnapja 1964 óta  A magyar költészet napja. Ezen a napon országszerte különböző kulturális eseményekkel tisztelegnek a magyar irodalom egyik legnagyobb költője előtt. Az ünnepi megemlékezéseken középpontba kerülnek a lírai előadások, a versek.

Intézményünkben rendhagyó módon emlékeztünk meg erről a jeles napról. A Róth Zoltánné által összeállított műsorban azok a versszerető tanulók mutatkoztak be, akik az iskolai vers- és prózamondó versenyeken első helyezést, valamint a Szabó Zoltán szépkiejtési versenyen, és a Petőfi Sándor vers- és prózamondó versenyen értékes helyezéseket értek el. A költészet és a zene elválaszthatatlan egymástól, ezért műsorban a versek mellett szerepet kaptak a hangszerek is, melyeket szintén diákjaink szólaltattak meg.

A versek, a hangszeres előadások, a Bulláné Farkas Beáta tanítónő által megálmodott dekoráció tökéletes egységet alkottak ezen a napon, hozzájárultak a kulturális élményhez. Köszönet mindazoknak, akik ezt megvalósították:

  • Majoros Nóra 1.a
  • Csintalan Kitti 1.a
  • Kriston Panni 4.a
  • Horváth Réka 4.a
  • Baji Jázmin 4.a
  • Molnár Nelli 5.a
  • Harnócz Jázmin Hanna 8.c
  • Törő Tímea Liliána 8.c
  • Bombicz Bálint 8.a
  • Bulláné Farkas Beáta
  • Emri Attiláné

Róth Zoltánné

magyar szakos tanárnő

 

Közbigyó projektek a Dózsában

2019.04.10

A Digitális Témahét egyik programja a Közbigyó projekt, mely fő célja, hogy támogassa a gyerekek kreativitását. Közbigyó projekt keretében az 5. osztályosok napközis csoportja Hűsítő – projektben vett részt. Saját elképzeléseik alapján, többféle limonádét készítettek mentoruk segítségével, amit aztán el is fogyasztottak.
Folyt.köv.
 

Kis LEGO robot kiállítás a Dózsában

2019.04.10

 

A Digitális Témahét keretében meghívtuk iskolánkba a Kazinczy Ferenc Tagiskolából Soltész László tanár urat, aki elhozta hozzánk és bemutatta iskolájuk Education Lego robot készletéből összeszerelt, mozgatható robotjait. A gyerekek közelebbről is megismerkedhettek az apró elemekből összerakott alkotásokkal, amiket tablet segítségével lehet programozni és életre kelteni. A bemutató során a gyerekek sok érdekes dolgot tudhattak meg még a LEGO cégről, játékairól és a magyarországi gyártásról. Nagyon szépen köszönjük a tanár úrnak a bemutatót és a másik iskola szakkörös diákjainak a munkáját!

Folyt.köv.

 

Digitális Témahét a Dózsában

2019.04.10

Ezen a héten, az országban sok más iskolával párhuzamosan, a mi iskolánkban is a Digitális témahét változatos programjait valósítjuk meg. A program célja, hogy fejlessze a gyerekek digitális tudását az informatikai órákon túl más tantárgyakon is. A résztvevők változatos és kreatív iskolai projektekben vehetnek részt.

A digitális hét első állandó programjára már hétfőn kora reggel felfigyelhettetek a gyerekek, kiállítást nyitottunk meg az iskola aulájában, mely a Dózsa infó nevet viseli és az évben az informatika órákon megvalósult legjobb munkákat mutatja be évfolyamonként. A kiállítás a 7. osztályos emelt infósok közreműködésével készült, és egész héten nyitva áll az érdeklődők előtt.

Második állandó heti projektünk; megszólal a Dózsa rádió a héten minden első órát követő szünetben a 8. évfolyamos emelt matekosaink pár perces műsorban emlékeznek meg a kiváló magyar tudósainkról.

Folyt.köv.

 

Városi kerékpáros elméleti-ügyességi verseny

2019.04.08

Városi kerékpáros elméleti-ügyességi verseny

Eredmények

1. Keresztes Márk

2. Gáll Martin

Dózsás Diákok!!!

További csapattagok: 

Baán Domonkos, Kis-Molnár Ákos és Gula Bence

GRATULÁLUNK, SZUPEREK VOLTATOK!

 

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54

Következő »